Baráth Viktória - Egymás szemében

HANGULAT                                MOLY                                        2021

"Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen elvállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbennek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték.  Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek?  

Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében."

Baráth Viki íróként otthonosan mozog a kalandos, vérpezsdítő történetek világában. Az Igazság trilógiában a bíróságon találjuk magunkat, A főnök soraiban pedig egy drogkartell alvilági életébe nyerhetünk bepillantást. Ugyanakkor az írónő ugyanilyen természetességgel mutat be mélyebb, lélektani történeteket, mint amilyen volt az Egy év Rómában, és amilyen az Egymás szemében is. 

Jo angol szakos hallgató a Berkeley-n, ahol kreatív írást tanul. Régi vágya, hogy publikálhasson és az írásból élhessen, de valami belső gát mégis akadályozza ebben. Szabad idejét olvasással tölti, de mivel a pénz nem veti fel, ezért az egyetem mellett keményen dolgozik, az élete pedig sokszor lemondásokkal és megalkuvásokkal jár együtt. Amikor kirúgják a munkahelyéről, kénytelen minél hamarabb új után nézni, hogy ne halmozzon fel adósságokat. Julie, a lakótársa és egyben legjobb barátnője segít neki a keresésben, mígnem találnak egy Jónak megfelelő állást. Bejárónői pozíciót kéne betöltenie egy magánlakásban, ám csak annyi a porszem a gépezetben, hogy a felhívás 50 év felettieknek szól. Jo úgy dönt, ennek ellenére megpróbálja, hiszen főzni és takarítani ő is ugyanolyan jól tud. Mint kiderül, egy egyedülálló vak férfi keres magának segítséget, aki el tudja végezni a házimunkát. Ám amikor kiderül a lány életkora, a ház ura elhajtja őt. Jo hirtelen és meggondolatlan dolgot tesz, de talán itt az ideje ennek. Ez a James Cooper ne az életkorával ne legyen megelégedve, ha nem neki akarja adni az állást, hanem a munkájával.

Ezután egyik dolog követi a másikat, és Jo hirtelen arra eszmél, hogy nemcsak jövedelme, de egy számára pótolhatatlan személy is van az életében. Hiába a fizikai hátrány a férfi részéről, hiába a korkülönbség, egymás belső értékei még annál is fontosabbak. Jo olyan lány, aki érettebb a koránál, mindig is különc volt, és ez az egyetemi életben sem változott meg. Számára mindig a könyvek rejtették a menedéket, ezzel az érzéssel pedig teljesen tudtam azonosulni. A kortársai nagyrészt nem értik meg őt. Nem értik, miért választja a fiktív regények világát a bulik, a kalandok, a randizás helyett. Eleinte zavarja az, hogy kilóg a sorból és próbál beilleszkedni, próbál olyan lenni, mint a környezete, mert úgy gondolja, másként nem fogadják el őt. Egészen addig, amíg nem találkozik Jamesszel, aki vaksága és kora ellenére érti a szíve minden egyes dobbanását. Ez a két lélek egymást menti meg. Megmutatják a másiknak, hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy valaki számára mégis az legyél. 

"Amelyik könyvben nincs lélek, az semmit sem adhat az olvasójának, csupán elpazarolt órákat az életéből."

Fontos korunkbeli jelenségeket jelenít meg az írónő ebben a kötetben. Elsőként az önbizalomhiány, kirekesztettség, kihasználás mutatkozik meg. Jo az egyetemen körülnézve azt veszi észre, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Se kívülről, se belülről. Más lányok szebbek, csinosabbak, kapósabbak - vagyis hibátlanok. Ebben mérjük a tökéletes élet fogalmát? Baráth Viktória rámutat, hogy korántsem. Megjelenik Jo ellenpólusa a regényben, a lakótársa, Julie személyében. A lány divatos, vékony, igazi szépség, mégsem boldog. Ugyan minden napra más pasit is becserkészhetne, ha akarna, és randizgat is gőzerővel tény, ami tény, de csak azért, mert szeretné megtalálni a társát, mint bárki más. Ám ez neki mint kor szerint ideális szépségnek sem egyszerű és csalódásmentes. Ahhoz, hogy úgy érezzük, mások élete tökéletes, míg a mienk közel sem az, csak hozzátesz a social media látszatvalósága. Jo ehhez a kirakatélethez viszonyítja önmagát, ami mély lelki sebeket okoz benne, melyek egészen addig nem kezdenek el gyógyulni, amíg nem kezdi el új perspektívából látni a saját életét. Ez bennünket is megtanít arra, hogy ne az alapján ítéljük meg magunkat, amit mások online felületein látunk, hiszen az csak egy szelete a valóságnak. Értékeljük a saját életünket, és ha változást akarunk, azt csakis magunk érdekében vigyük véghez.

"A szépség relatív, épp ezért mulandó is. Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett."

Az írónő ugyanakkor ebben a regényben nem csupán lelki sebekkel foglalkozik, hanem a fizikaiakkal is. James Cooper egy baleset következtében nem csak a szeme világát vesztette el. A feleségét, a gyermekét, a szenvedélyét, a teljes életét. Mogorva vénember álcáját felvéve vegetál, és már nem érdekli semmi és senki, amíg meg nem jelenik egy makacs lány a küszöbén. Jo akaratlanul is visszahozza a fényt James életébe, és hamar kiderül, hogy sokkal több közös vonásuk van, mint valaha is gondolták volna. A férfi ismét célt kap az életébe. Baráth Viktória bemutatja, hogyan lehet megbirkózni egy olyan helyzettel, ami 180 fokos fordulatot hoz. Mint az, hogy a férfi egyik pillanatról a másikra elveszti a színeket, a vonásokat, a formákat, és marad helyette a szűnni nem akaró sötétség. Az írónő reálisan mutatja be, mivel kell megküzdenie egy látássérültnek, valamint azt is, hogy a vele egy háztartásban élőknek. Hiszen ami egy látó embernek természetes, mint a takarítás, az lehet, hogy a másiknak életveszélyes helyzetet teremt.

Kimondottan tetszett, ahogyan Viki a szerelmi szálat építette fejezetről fejezetre. Semmit nem sietett el, lassan bontakoztatta ki a Jo és James közti kapcsolatot. Nem rohant sehova a történet, mégis hajtott előre, és egyszerűen nem bírtam letenni. Már alapjaiban olyan jól megszerkesztett és megírt kötet, hogy rögtön a rabjává váltam. A kíváncsiságom sodort magával, valamint az írónő rendkívüli, lendületes stílusa. Egyszerűen imádtam minden betűjét.

Borító:
Teljesen illik az írónő köteteinek sorába, hiszen felül egy szemtől lefelé mutatott női alak látható, amit egy kendő takar, ezzel utalva az Egymás szemében egyik legfőbb elemére - a látássérültségre. A háttérben egy város figyelhető meg, ám ez nem kap akkora hangsúlyt a képen, sokkal inkább az írógép, mely a borító alját teljesen kitölti. Ebből kúszik elő egy papírlap, melyen a cím szerepel, ezzel pedig megjelenik egy másik fontos szelete a regénynek - az írás. A színek összhangja káprázatos, nagyon tetszik a barnának a rengeteg megjelenítése és a türkiz árnyalat, mely csak hozzátesz az ámulathoz. 

Összességében:
Baráth Viktória túlszárnyalta önmagát. Több mély témát jár körül ebben a kötetben, mindegyiket alaposan és fantasztikusan. Külső és belső sebekre ad gyógyírt. Rámutat arra, hogy a látszólagos tökéletesség nem a boldog élet titka, és nem szabad a látszatvilághoz vagy másokhoz mérnünk a saját értékeinket. Hiszen van valaki, aki úgy lát minket hibátlannak, hogy tisztában van az összes tökéletlenségünkkel.
Lebilincselő történet, mely megszabadít a lelki béklyóktól. 

Azoknak ajánlanám az Egymás szemébent, akik egy mélységes olvasmányélményre vágynak légies stílussal, de súlyos mondanivalókkal. 

Oldalszám: 360
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Jo Reed
Kedvenc idézeteim:

"A sors néha kifürkészhetetlen, de mindig arra az útra terel minket, ahová tartozunk."

*

"Mert vannak olyan érzelmek, amelyek csak a szemünkben tükröződnek, azokat képtelenség más módon kifejezni."