Budai Lotti, a népszerű írónő a Rizsporos hétköznapok-sorozat és történelmi regényei után az Akik poggyász nélkül utaznak című, ízig-vérig 21. századi regényével rabolta el olvasói szívét, most pedig a Tök-életlen életek újabb kötetében mutatja be Laura útját nemcsak az Igazihoz, hanem a Valódihoz."
Budai Lotti képes engem mindig elvarázsolni. Akár történelmi regényeiről van szó, akár egy nőtörténeti írásáról, ám legutóbb megmutatta, hogy a 21. század emberének számos kérdéseit is körül tudja járni. Az Akik poggyász nélkül utaznak egy rendkívüli könyv arról, hogy milyen érzés a saját utadat járni, és keresni a boldogságot.
Birtalan Laura sok tapasztalattal tér vissza Budapestre. Rá kell jönnie, hogy nem könnyű feladat az, hogy megtalálja a valódi önmagát, és veszteségekkel is járhat ez a rögös út. Ám most úgy tűnik, ismét kiegyensúlyozott, éli a mindennapjait - dolgozik egy helyi kávézóban, pszichológushoz jár, hogy feldolgozza az elmúlt időszak eseményeit, és közben kihasználja a függetlenség minden előnyét. De nem hagyja a poggyászait egy pillanatig sem érintetlenül. Emma naplóját olvasva egyre kíváncsibb lett a családjának múltjára - főként az édesanyjára, akiről saját emlékei alig vannak. A Birtalanok közt sosem érezte magát komfortosan, apja sosem hordozta a tenyerén őt, mint más szülő a kislányát. Laura ezzel olyan sérelmeket akar felhánytorgatni, amiket a családja tabuként kezel. Az anyját és a szeretőjét.
Laurának rá kell jönnie, hogy csak úgy találhatja meg önmagát, ha először számot vet a múlttal. Nem lehet, hogy azért lógott ki mindig is a családból, mert vér szerint nem is illik bele? Laura elkezd kutatni egy bizonyos Jean-Philippe Gironde után, végül sok noszogatás árán vesz egy repülőjegyet Franciaországba, hogy Aix-en-Provence-ben válaszokra leljen a saját származásával kapcsolatban. A kezében nincs sok kiindulópont csak néhány régi fénykép, amit Emma naplójában talált, és melyek alapján az anyukája egykor ezen a helyen boldog volt. Az utazástól Laura nemcsak azt várja, hogy önmagára leljen, hanem kicsit közelebb érezhesse magát az ő emlékéhez is, és megismerhesse a nőt, aki halála előtt elhagyta őt még mielőtt járni tudott volna.
De a válaszokra még várnia kell, ugyanis pechére az, aki segíthetett volna neki, több hétre elutazott. Laura így megy a saját orra után - az pedig Sanary-sur-Merbe vezeti őt. Egy Marcel nevű lovag vállalja, hogy elviszi az összes helyre, ahol az anyja a fotók alapján járt. De akkor és ott a lány nemcsak a múlttal találkozik, hanem a jövőjével is. Spontán döntések követik egymást, míg végül Franciaország atmoszférája és a férfi annyira meg nem ragadja, hogy ide is költözik. Azt hihetnénk, hogy végre Laura megtalálta a helyét és a neki kijáró boldogságot... De valóban így lenne?
"Ki kell várni, hogy valami történjen. Mert valami történni fog. Ha hagyod az életet segíteni, segíteni fog."
Említettem korábban, hogy az első kötetben nehezen kedveltem meg Laurát. Azt gondoltam eleinte róla, hogy örök elégedetlen, akinek semmi sem jó. Ám az Akik poggyász nélkül utaznak végére rá kellett döbbennem, hogy ez a sztoikus hozzáállás valójában helyénvaló saját magunk keresésekor. Ebben a második kötetben viszont már sokkal jobban tudtam azonosulni a karakterrel. Lehet ez amiatt történt, hogy a két kötet megjelenési ideje alatt más életszakaszba léptem, és át tudtam jobban érezni ezt a fajta hedonizmust, ami Laurát úgy vonzza. Csak úgy sodródik az árral, és nem agyal túlzottan. Ezt a mentalitást nehéz elsajátítani - tapasztalatból mondom. De szerintem megéri, hiszen megannyi élményt szerezhet így az ember, és ha nem fél már a saját korlátaitól, akkor tapasztalhatja meg igazán a szabadság érzését.
Birtalan Laura boldogságkeresése rendkívül inspiráló történet. Budai Lotti rajta keresztül nagyon sok, a ma emberének fontos kérdését járja körül, és mutat be olyan helyzeteket, melyből az olvasó levonhat a saját életére nézve is tanulságokat. Elgondolkodtatja - vajon ő milyen úton halad?
Rendkívüli folytatása volt egy egzotikumokkal teli, lélektani utazásnak.
Borító:
Nem mondok újat azzal, hogy a Tök-életlen életek borítói egyszerűen lehengerlőek. A grafikai munka minden kétséget kizárólag profi, a színösszeállítás ámulatba ejtő, és a kép minden eleme kapcsolódik a történethez. A Hold, a fényképezőgép, a croissant, a cica... Mind egy-egy fontos részét képezik a regénynek.
Összességében:
Budai Lotti ismételten teljesen a bűvkörébe vont. Az írónő mindig képes hatni az olvasóira, ez az Ahová a holdam is velem jönben sem volt másként. Laura újabb állomása az önmegvalósítás és a boldogság keresésének rögös útján számos tanulsággal szolgál. India után Franciaország egy kisvárosába utazhatunk a főhősnővel, ahol nemcsak a jövő, de a múlt elveszett részei is feltárásra kerülnek. Laura arra keresi a választ: Miért érzi magát olyannyira kívülállónak a Birtalan családban? Reméli, hogy édesanyja emlékének nyomán ez a kérdés megvilágosodik. De addig is testi-lelki próbák elé állítja őt az élet.
Budai Lotti legújabb alkotása különböző kultúrákat és hagyományokat ütköztet, bemutatja a francia konyha ínyencségeit és igazi lélektani mélységekbe kalauzol el bennünket.
Azoknak ajánlom a Tök-életlen életek sorozatot, akik egy külső-belső utazásra kívánnak jegyet venni, és egy olyan történetet szeretnének olvasni, aminek minden betűje eleven, őszinte és mai.
Oldalszám: 408
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: Birtalan Laura
Kedvenc idézeteim:
"Mikor felejtettük el, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy megpróbálunk úgy magunkhoz láncolni valakit, hogy elhitetjük vele, nélkülünk semmit sem ér az élete, sőt, ő maga sem ér semmit? Mikor felejtette el az ember, hogy csak az tud szabad akaratából szeretni minket, akinek meghagyjuk a szabadságát? Csak az tud visszajönni hozzánk, akit olykor hagyunk eltávolodni…"
*
"Nem lehet az igazságot az emberekre erőltetni, ha azt ők maguk nem akarják látni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése