A New York Times és a USA Today bestsellerszerző-párosa, Kelly St. Clare és Shannon Mayer egy kalandban és izzó vágyakban gazdag regénysorozattal kápráztatja el a magyar fantasyrajongókat. Egy olyan világba nyerhetünk betekintést, aminek mi is szívesen a részesei lennénk, csupa bűbáj és izgalom."
Nagyon örültem, hogy az Álomgyár kiadó tágítva saját és olvasói körét, nyitott a fantasyvilág felé. Első kötet, ami ebben a zsánerben megjelent, Shannon Mayer és Kelly St. Clare közös írása, a Méz és hamu udvara. Izgatottan, bár szkeptikusan álltam a regényhez - hiszen a címe teljesen Sarah J. Maas világhírű sorozatát evokálja, a Tüskék és rózsák udvarát. Viszont hajtott a kíváncsiság, és alig vártam, hogy megtudjam, mit tartogat számunkra a Méz és jég trilógia nyitókötete.
Azonnal, felvezetés nélkül egy igazi próbatételen találjuk magunkat, mely az árva Háznélküli Kallik számára elhozhatja, amire régóta várt. Hogy teljes jogú tündér lehessen, és maga mögött hagyhassa a múltjának fájdalmait és magányát. A Hegyalján töltött 8 év megedzette a lányt - erős, kitartó, igazi harcos vált belőle. Ám a végső, formális ceremónián hihetetlen dolog történik. Az Orákulum a földbe szúrja Alli vérével átitatott pengéjét, és a tündérek otthona darabokra hullik. Hegyalja mintha sohasem létezett volna. A lány egyre több titkot rejteget - először is, hogy a Fénytündérek királyának számkivetett örököse, és hogy mi történt valójában Hegyalja bukásakor. Biztos abban, ha megneszelik a tündérek, hogy köze volt - amit pontosan még Alli sem tud, hogyan - az esethez, halál vár rá. Hogy kiderítse az igazságot, Cinth nevű régi barátnőjével a királyságon kívülre utaznak az óriásokhoz és a próbatételeket nem teljesítő, Háromszögben lakó tündérekhez. Ott rájön, hogy félelme nem volt alaptalan, és senkiben sem bízhat meg igazán. Még abban a fiúban sem, aki egyszer már megmentette az életét.
A Méz és hamu udvarának alapötlete nagyon tetszett. Bár hozza a hagyományos sémát, miszerint a főszereplő nem tudja magáról, hogy különleges, a történetből mégis kiderül, hogy egyedül ő képes megmenteni a világot, de nem bántam, mert ez adta meg Allinak a küzdése forrását - hogy más, mint a többiek. Folyamatosan teljesíteni akar, a legjobb szeretne lenni, és tisztában van azzal, hogy mindez nem száll az ölébe. Az állandó küzdelme szerintem dicséretre méltó, és az is, hogy nem hagyja magára a védtelennek tűnő, de szerethető barátnőjét, Cinthet. Ugyanakkor mégsem szerettem bele sem a szerzőpár által alkotott világba, sem pedig a stílusukba, és bármennyire is igyekeztek figyelni az apró részletekre, maga az univerzum felszínes maradt.
"Méz íze lepte be a nyelvem és hamu szállingózott a környező fákról szürke hópelyhekként […]."
Ketten írni egy könyvet mindig valódi kihívás. Olykor kompromisszumokkal jár együtt, és sokkal szervezettebb munkát igényel, mint önállóan alkotni. A stílusban nem is ez okozta a fennakadásokat, e tekintetben gördülékeny és koherens volt, viszont túlságosan szájbarágós, nagyon akarja éreztetni, hogy az általuk teremtett világ kerek és egész, de annyira elvesztek a részletekben, hogy a lényeges elemekre nem fektettek elég hangsúlyt. Akárhányszor csak tudták, kiemelték, hogy Alli árva, mintha ez alkotná a lány teljes személyiségét, miközben emellett volt még abszolút szerethető tulajdonsága. Cinth viszont túlságosan kisgyerekesre lett megformálva, Alli szinte az édesanyjaként viselkedett vele, nem barátnőjeként. Sokszor dorgálta vagy megfeddte, és nem éreztem mellérendelt viszonyt a kapcsolatukban. Ami még stilisztikailag ellene szól a könyvnek, hogy a főszereplő bár 24 éves, sokszor úgy viselkedik és beszél, mintha kamasz lenne. Tetszett, hogy nem idealizálták Allit túl, mégis végig a két véglet között mozgott: olykor patetikus volt, másszor meg gyerekes, és ez nem illett a tőle elvárt világmegmentő képhez.
Sokan említették, hogy hiányolták a fülszöveg által beharangozott romantikát. Faolan megjelenése tovább kavarja az állóvizet Alli életében. Felidézi a múltat, és arra kényszeríti, hogy megtanuljon csapatban dolgozni. Ám a régi sóvárgás és egy-egy intimebb szóváltáson kívül nem bontakozott ki közöttük szikra, amit egyedül azért bánok, mert nagyobbat ütött volna a vége, ha a szerzőpáros több hangsúlyt fektet a kettejük közötti románcra.
Az első kötetek egy fantasy történetnél mindig megalapozó-jellegűek. Megvan az újdonságérzet az olvasóban, amikor megismer egy teljes új világot, és azt kívánja, bárcsak a részese lehetne. Ki akar szakadni a valóság béklyóiból. Az alap a Méz és hamu udvaránál is adott volt, viszont a kivitelezése és a kidolgozása nem volt teljesen szakszerű. Az in-medias-res kezdés már önmagában zavaró volt, nem volt időnk megszokni a világot, máris történtek az események, és bár egy jó könyv ismérve, hogy sosem unatkozik közben az olvasó, itt mégis annyira gyorsan vágtattunk át a kalandokon, hogy azok alig kezdődtek el, már véget is értek.
Van a Méz és jég trilógiában potenciál, de még kidolgozatlannak éreztem a történetet. Tény és való, hogy fantasyt írni, egy új világot alapjaiból felépíteni a legnehezebb írói kihívások egyike, de talán a folytatás kitölti azokat a hézagokat, melyek a Méz és hamu udvara után bennem keletkeztek.
"Nem hagyhattam, hogy a múlt elvegye tőlem a jövőmet."
Borító:
A Méz és hamu udvarának eredeti borítóján nagyon tetszik a kéknek, a fehérnek és az aranynak a harmóniája, és ahogyan a cím írása átmenetesen sötétedik, mézből hamuba vált. Egyszerű, mégis rendkívül mutatós. Sajnáltam, hogy a hazai kiadás nem ezzel került a nyomdába, de azért megértem, hogy ez nem igazán illett volna az Álomgyár kiadó repertoárjának borítói közé. Így tehát kénytelenek voltak újat alkotni, ami szintén szép, de az eredetit látva nem tudom eléggé értékelni. Próbálták megadni a megfelelő hatást, a betűtípusa ennek is igazán megkapó - hiszen ezen is megjelenik az átmenet a cím szavai között. Ugyanakkor a karakterek a jobb felső sarokban szerintem idegenül hatnak és tömötté válik tőle a kép.
Összességében:
Shannon Mayer és Kelly St. Clare közös regénye Méz és hamu udvara címen jelent meg. Egy tündérekkel és óriásokkal teli fantáziadús világba kalauzolnak el bennünket, ahol számos kaland és akadály vár ránk. Háznélküli Kallik története egy lányról szól, aki nem fél szembeszegülni a zsarnokokkal, ugyanakkor mindez nagyon kezdetleges és kissé kidolgozatlan volt. Intenzíven olvastatta magát, de úgy gondolom, többet is ki lehetett volna hozni belőle
Azoknak ajánlom a regényt, akik vágynak felfedezni egy új, titkokkal és mágiával teli világot, ahol összecsap a jó és a gonosz.
Oldalszám: 370
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"Persze ahhoz életben kellene maradnom addig. Ez pedig elég bajosnak tűnt."
*
"– A hatalom hajlamos a romlottságra, az abszolút hatalom a tökéletes romlottságra. A jelentős személyiségek szinte egytől egyig rosszak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése