A Maxim kiadó gondozásában jelent meg Kristin Harmel A tovatűnő csillagok erdeje című regénye, melyben a második világháborús zsidóüldözések fájdalmas emléke kap központi helyet. Erről a szívszorító, lélekszaggató történetről számolnak most be bloggereink, és ha helyesen válaszolsz az állomáson található kérdésekre, akkor lehetőséged nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányt is!
🕮🕮🕮
Kristin Harmel írónőnek ez a negyedik, magyarul is megjelent regénye. Mindegyikben fontos szerepet játszanak a második világháborúban átélt borzalmak, és a kor uralkodó ideológiájának hatásai a kisemberek életére. Hogyan lehet erről helyesen beszélni?
Yonát kétévesen egy idős nő kiszakította a szerető, családi közegből - elrabolta, majd az erdő mélyén nevelte, teljesen elszigetelve a társadalomtól. A lány felnővén megtanult boldogulni a vadonban, kiismerte a természet adta lehetőségeket, és miután a zsidó asszony, Jerusza meghalt, teljesen egyedül maradt az izolációban. De amikor megkezdődik a második világháború, és a zsidók menekülni kényszerülnek, sokan az erdőben húzzák meg magukat a német katonák fegyverei elől - ám a menekülés a túlélésnek csupán a kezdete. Aki nem gyakorlott a természet világában, hamar elhullik, és Yona tudja ezt.
Amikor az élet összesodorja őt egy csapat zsidó szökevénnyel, elhatározza, hogy segíti őket, habár már csak a szimpatizáció gyanúja is Yona életébe kerülhet. A lány huszonévesen tapasztalja meg először a társadalom előnyét és hátrányát egyszerre. Olyan érzések kerítik hatalmába, ami csak egy másik ember közelében lehetséges. Fontossá kezdenek válni számára a jövevények, megosztja velük az otthonát, az erdőt és tanítja őket arra, hogyan lehet túlélni a fák között. De mindig is tudja, hogyha már képes lesz a csoport egyedül is boldogulni, ő tovább fog állni, hiszen magányos farkas, ennek született. Vagy mégsem?
"– Szerintem valahányszor meghal egy jó lélek, a világ kicsit sötétebbé válik."
Jerusza sosem titkolta Yona előtt, hogy egy náciszimpatizáns katonatiszt vérszerinti gyereke, ugyanakkor a lány éppen a saját apja fegyvercsöve elől menekíti a zsidókat. Egyszerre saját identitásának keresésének valamint válságának története A tovatűnő csillagok erdeje, hiszen Yona végig abban a tudatban él, hogy ellenségként kellene viszonyulnia a menekülni kényszerült zsidókhoz, ő mégiscsak a testvériesség és a szeretet erejével fordul hozzájuk. Eközben felmerülhet bennünk a cím mögöttes tartalma: az azonosítás már a regény soraiban is megjelenik - a zsidó szökevények önmagukat tételezik tovatűnő csillagok erdejének, hiszen megkülönböztető jelzésként csillagot kell viselniük a ruháikon. A céljuk pedig ezeknek a "csillagoknak", hogy eltűnjenek az őket üldöző németek szeme elől, és új, remélhetőleg teljes életet tudjanak kezdeni valahol máshol.
Kristin Harmel regénye rendkívül megindító történet. A holokauszt és a zsidóüldözések témáját mindig nehezen olvassuk, hiszen ott van mögötte a valóság egy szelete, mely miatt nem pusztán egy fikciós műről beszélünk. Az írónő szuggesztív erővel adja át azt a szenvedést és fájdalmat, amin keresztül kellett menniük, és azokat a lehetetlen döntéseket, melyek emberéleteket követelnek. A zsidó menekültek mellett Kristin Harmel rámutat a német katonák delegációira is, akik csupán parancsot teljesítenek - aminek ha nem tesznek eleget, ők maguk válnak áldozatokká. Persze mindez nem felmentésként szolgál, de az írónő igyekszik mindkét fél perspektíváját megnyitni. Nem könnyű egy ilyen történetet papírra vetni, de azt hiszem, Kristin Harmel tökéletesen megugrotta a nehézségeit.
Borító:
A könyv borítóján egy háttal álló női alak látható, akinek a feje felett harcigépek süvítenek el. A háttérben felfedezhető egy erdő, mely a történet színteréül szolgál. A nő kabátjának pirosa és az ég kékje kellemesen simul egymásba. A kedvenc elemem a képen a cím körül tekergőző inda.
Összességében:
A tovatűnő csillagok erdeje az első regényem volt Kristin Harmeltől, de az biztos, hogy nem az utolsó. Az írónő csodálatosan adja át a második világháború borzalmait egy olyan lány szemszögéből, aki saját, német származása és a humanitás között őrlődik. Yona zsidó menekülteket bújtat az erdőben, megtanítja őket a fák közti életre, a túlélésre, az újrakezdésre.
Mindenkinek ajánlom, akik szeretik a történelmi ihletésű könyveket, vagy egy különleges, szívhez szóló történetre vágynak.
Oldalszám: 368
Kiadó: Maxim
Beleolvasó: x
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"– Mind úgy jövünk erre a világra, hogy a sorsunk nincs megírva, Yona. Az identitásodat nem a születésed határozza meg. Csak az számít, mivé formáljuk magunkat, mit kezdünk az életünkkel. Te sem vagy jobban náci, mint én egy űrbéli lény, aki a csillagok között repked."
*
"Aki megment egy életet, az mintha az egész világot mentené meg."
Nyereményjáték
A nyereményjáték során a 2. világháborút feldolgozó történeteké a főszerep. A feladatotok az, hogy az állomásokon olvasható idézetek alapján kitaláljátok, melyik könyvről van szó. A könyv szerzőjét és címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Az állomás feladványa:
"Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért."
A turné állomásai:
08.03. Csak olvass!
08.05. Kitablar
08.07. Csak olvass! - extra
08.09. Kitablar - extra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése