Simone Elkeles - Kiűzetés a Paradicsomból

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Mi történik, ha a fiú, aki életre szóló sérülést okozott, a legközelibb bizalmasoddá válik? 

Minden megváltozott, amikor Caleb Becker részegen jött el egy buliból, beült a volán mögé, és elütötte Maggie Armstrongot. Maggie még hónapokig tartó fájdalmas gyógytorna után is sántít. A társasági élete nulla, a külföldi tanulmányi ösztöndíját pedig visszavonták – pedig elmenekülhetett volna a kíváncsi tekintetek elől. Caleb egy évet töltött a fiatalkorúak börtönében, és most szabad… Már ha lehet szabadságról beszélni a felügyelője meg az egész város állandó figyelmétől kísérve. Azt hitte, jó lesz hazatérni, ám a családja és a volt barátnője is idegennek tűnik. Caleb és Maggie kívülállók. Beskatulyázták őket „bűnözőnek” és „nyominak”. Aztán kiderül, mi történt valójában a baleset éjszakáján, és ettől megint minden megváltozik. Sötét és gyötrelmes út ez Caleb és Maggie számára, akik meglepő helyről merítenek kitartást és erőt: egymásból."

Nagy reményekkel álltam neki a könyvnek, hiszen Simone Elkeles Tökéletes kémia trilógiája nálam egy örökzöld sorozat, amelyet bármikor és bárhol el tudok olvasni, annyira magával ragadó és szívhez szóló. Még ezredjére is tud újat adni. Nagyon szerettem volna, ha a Leaving Paradise is hasonló élményekkel gazdagít majd.

A történet alapötlete már a fülszöveg első olvasása után is nagyon a szívemhez nőtt. Már ott megszerettem Maggie-t és Calebet, azonban szerettem volna megtudni, mi rejtőzik ezek mögött a kemény sorok mögött. 

Már az első fejezetben megtudjuk, hogy a cím játék a szavakkal, amelyet lehet szó szerint és átvitt értelemben is értelmezni. Az egyik verzió a címben is megjelölt Paradicsomól, azaz az Édenkertből való kitagadást veti fel, ami értelmet nyer az utolsó oldalakat olvasva. Azonban hamar megtudjuk, hogy a kisváros, ahol a főszereplőink élnek, az nem mást, mint a Paradise nevet viseli. Így ha szabadfordításban gondolkodunk, akkor a szó szerinti értelmezés, hogy elhagyni Paradise-t, amely először Maggie nagy célja, hiszen a múlt és a baleset megtestesítője a város.
Imádom, mikor egy cím gondolkodásra sarkallja az olvasóját, sokszor pedig különleges kötelékeket is találunk a történet és a név között. De elég is a spekulálásból. Jöjjön maga az értékelés!

A két fiatal mögött nehéz év áll. Míg a lány azért küzd, hogy újból lábra tudjon állni, addig a fiúnak újra vissza kell szereznie az emberek bizalmát. Főleg Maggie-ét. A szörnyű baleset mindent megváltoztatott mindkettejük életében, elvette a jövőképüket, és nem tudni, hogyan lesz mindezek után. Azzal hogy Caleb visszatér Paradise-ba Maggie rémálmát váltotta valóra, aki azóta többször is átélte magában azt a bizonyos éjszakát. Később pedig azzal kell szembesülnie, hogy míg ő mindent elvesztett aznap, addig a fiú egy évet leszámítva mindenét megtarthatta. Vagyis látszólag. A családja már csak egy üres héj, a húga teljesen befordult a baleset hatására, a barátait az mulattatja, hogy a megnyomorult lányon élcelődnek, exbarátnője pedig bár igyekszik újra Caleb kegyeibe férkőzni, nem vált ki semmilyen érzelmet a fiúból. Egyedül maradt, ahogyan Maggie is. 

A Leaving Paradise egy szép történet két megtört lélekről.

Azonban egyáltalán nem tökéletes.

"A kockázattól félni sokkal ijesztőbb, mint vállalni a kihívásokat." 

Mikor először kézbe vettem, aggódtam, hogy mivel alig 280 oldal, az írónő nem fogja tudni kibontani rendesen a szálakat, összecsapott lesz és nem kerek egész. Néhol pedig úgy éreztem, hogy ez a félelmem beigazolódott. 

Míg az elején az írónő szépen vezette a szálakat, nem alakultak sem gyorsan, sem lassan az események, a két főszereplő szemén keresztül olvashattuk a sorokat, ez pedig számomra teljesen érdekes volt. Mi is átérezhettük Maggie félelmét azzal kapcsolatban, hogy találkoznia kell a sráccal, aki tönkretette az életét, viszont Caleb gyötrődését is, ahogy nem találja a helyét a világban és a városban, és bár nincs bilincse kiegészítő gyanánt, még nem szabad, bármikor visszakerülhet a rácsok mögé, és azt szeretné legkevésbé. A lány elmesélte nekünk a szívfájdalmait, az apja elhagyta egy másik családért, emiatt pedig Maggie megfelelési kényszerrel küzd, épp azért akart az élre törni és profi teniszező lenni, hogy az apja végre felfigyeljen rá, ezt a tervet pedig a baleset rendesen aláásta. Bemutatja a regény, hogy részegen a volán mögé ülni nem vicces dolog, emberéletekbe kerülhet. Még úgy is, hogy Maggie nem halt meg ott abban a pillanatban, az élete teljesen megváltozott. És épp ezért a mondanivalójáért egy ideig nagyon szerettem a történetet, azt hittem, tényleg hasonlókat fog kihozni belőlem, mint a Tökéletes kémia, aztán jött egy fordulópont. 

Hirtelen, a semmiből jött a váltás, hogy a lány már nem fél Calebtől, sőt újra fellángoltak benne a régi érzelmei, amelyeket a legjobb barátnője bátyja iránt érzett már kiskorában. A fiú fantáziáját pedig már nem mozgatta meg a csinos Kendra, hanem hirtelen már egymást akarták. 

A félelmem pedig beigazolódott. El lett sietve. 

Amennyire az első fele tetszett a regénynek, annyira nem jött be a második. Mivel kellett bele még néhány fordulat, így az írónő erőltetett módon tett még bele néhányat, de abban már nem volt semmi lélektaniság, semmi szenvedély. Csak úgy volt. Míg a vége már csak a nagy homály és sietség áldozatává vált. Kicsit olyan érzésem van most a regény végeztével, mint a Soha, de soha kapcsán volt. Egy hosszúra nyúlt prológus. 

Karakterek:

Amit nagyon szerettem az oldalakat lapozgatva, az Maggie és Mrs. Reynolds között kialakult kötődés és barátság volt. Az idős hölgy olyan volt, amilyenné az olvasó is válni szeretne később az életében. Nem félt a végtől, élni akarta az életét, boldogan. Ezért vált ő a kedvenc szereplőmmé.

Bár az elején sajnáltam Calebet, a végére ez pozitív irányba változott, azonban tény, hogy  nem került fel a kedvenceim listájára, mégis sikerült valamelyest megkedvelnem. Maggie-t pedig tisztelni kezdem, amiért a harag elszivárgott belőle, és küzdött.

Borító:

Nagyon tetszik az új, magyar borító, amelyet a Könyvmolyképző kiadó alkotott. Megnézve az angol nyelvű borítókat egyiket sem találtam hasonlóan lenyűgözőnek, mint az itthon megjelentet. Engem már rögtön a legelején elvarázsolt, a bűvkörébe vont, és nem tudtam szabadulni tőle. Harmonikusak a színei, teljesen illik a történethez.

Összességében:
Lehet, hogy túl nagy reményekkel kezdtem neki a könyvnek, hiszen az írónő egy másik sorozata rendesen felállította a mércét, amelyet ennek a történetnek az elején kis híján sikerült megugrania, később azonban meg sem közelítette.
Az első felében nagyon kedveltem az alapszituációt, olyan, amely mondanivalóval is megajándékozza az olvasóját. Simone Elkeles gyönyörűen bemutatja a két megtört léleknek a történetét és érzelmeit az ő szemszögükön keresztül. Mi is teljesen a részét képezzük a regénynek. Aztán mintha kivágtak volna jeleneteket a könyvből, hirtelen minden megváltozott, hirtelen mindketten fülig szerelmesek a másikba, és nem volt átmenet. Elsietett lett, amitől már az elején is féltem, hiszen elég vékonyka regényről van szó.
Sajnáltam, hogy a félelmeim beigazolódtak.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy kis mondanivalóval bíró, azonban kikapcsolódásra szánt, rövid olvasmányra vágynak, mert azok a Leaving Paradise-ban megtalálják, amit keresnek.

Oldalszám: 280

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Mrs. Reynolds

Kedvenc idézetek:

"– (…) Hát, egy nap talán minden jóra fordul, drágaságom. 

Ja, persze. Csak egy kis varázspor kell, meg egy tündérkeresztanya. Nem vennék rá mérget, hogy bármelyiket is megkapom."

*

"Fenébe a normális dolgokkal! Nincs is olyan, hogy normális."