Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe."
Sienna Cole írónő jellegzetesen két zsánerben alkot: a Négyszáz nap szabadság és a Reményszimfónia lélektani elemekben gazdag romantikus történetek, míg a Lefelé a folyón, az Elmejáték és A köd után középpontjában egy-egy nyomozás áll, ízig-vérig kiszámíthatatlan alkotások, a krimi és thriller kategóriák gyöngyszemei. Ám az Ahol a százszorszépek nyílnak valami egészen más. Össze nem hasonlítható a meglévő műveivel, hiszen az írónő ezennel egy lélektani utazásra invitál bennünket - ugyanakkor részleteiben található mindkét zsánerből ebben a kötetben. Hiszen a szerelem az életünk része, ahogyan a történetben Mollyé is, emellett viszont ott van Norman múltjának kérdése, mely sokáig csak megbúvik a háttérben (ahogyan maga a karakter is), majd egy gyilkosság köré építve szerves részévé válik a könyvnek. Annyi mindent tartalmaz ez a mű, vétek lenne bekategorizálni. Hagyni kell, hogy korlátok nélkül megmutathassa, mi mindent tartogat az olvasó számára.
A regény keretes szerkezetű. Molly huszonhét évesen elhatározza, hogy maga mögött hagyja a számára mérgező családi fészket, Londonba költözik, hogy a saját lábán élhessen. Eddigi döntéseit meghatározták édesanyja féltő-óvó, ugyanakkor önző szabályai, mentális beteg bátyja halála után pedig már semmi nem köti igazán a kisvároshoz. Mint a kalitkából szabadult madár, végre megtapasztalhatja, milyen is az igazi szabadság. Ám az eltelt évek, az állandó szigor és a lelki terror egy szociális fóbiával rendelkező lánnyá változtatták őt. A családján kívül senkihez sem kötődött eddig, nem volt még igazán szerelmes, nem voltak céljai, amikért megküzdött volna, nem volt hobbija, amit élvezettel csinált. Beszűkült életterében élte mindennapjait - ebből viszont csupán egyedül törhet ki. Sienna Cole pedig megmutatta ebben a regényben, mekkora erőt és bátorságot igénylő cselekedet is ez. Nemcsak azok a hősök, akik köpenyt hordanak, hanem léteznek a hétköznapi hősök is, akik saját démonaikkal vívják meg nap mint nap a harcot. Szoronganak, de küzdenek. Mollynak mindennapos csata, hogy elűzze a tudatából Morcos Molly negatív megjegyzéseit, és minden félelme ellenére meg merjen szólalni, társas életet tudjon élni. Ezt a terhet pedig otthonról hozta magával. Hiszen ahogyan a könyvbéli pszichiáternő is megmondta:
"– Amikor megérkezünk erre a világra, tiszta lappal jövünk […] Semmit nem tudunk magunkról, képtelenek vagyunk definiálni magunkat. Egyedül a külvilágra támaszkodhatunk. Ha a külvilág torzan tükröz vissza nekünk, torz lesz az is, ahogy mi látjuk azt,és magunkat benne."
Molly nagy utat jár be 450 oldal alatt. Ahogyan említettem, keretes szerkezete van a történetnek, hiszen visszatér a lány ebbe a közegbe, ahova már nem illik bele, és ezt ő neki is be kell látnia. Rögös út ez, ám annál inspirálóbb. A nagyvilágban megtapasztalja, milyen a szerelem, milyen a fájdalom, a csalódás és milyen az igazi valóság. Milyen az élet a védőfalakon kívül. És ezek az atrocitások, melyek érik őt Londonban, felnyitják a szemét az igazságra. A saját helyzetére, melyen változtatnia kell. És nem utolsó sorban ki kell állnia saját magáért, hogy Morcos Molly végképp a múlté legyen.
A történet másik nézőpontja pedig egy sérült elme. Sienna Cole megpróbálkozott a lehetetlennel - hogy megértesse velünk, milyen is egy olyan ember fejében járni, akit a múlt megtépázott, akit külső szemmel őrültnek is bélyegezhetnénk. Norman Harris szintén terheket cipel - a napjai ugyanúgy telnek, az élete pedig két részre osztódik: azelőttre és azutánra. Egyetlen barátja Daisy Flannagen, aki próbálja megvédeni a férfit önmagától, a múltjától, és arra biztatja, hogy a jelenben éljen. Az egyedüli, aki közösséget vállal Normannel az árnyékban. Egészen addig, amíg fel nem tűnik egy kisvárosi lány, aki szintén emberként fordul felé. Beszélget vele - és meglepő módon ez nem esik nehezére a szorongása ellenére -, ételt ad a férfinek, amikor az napok óta nem evett. Ám Daisy óvva inti Mollytól őt. Mert talán ő lesz az, aki visszaadja az emlékeit. És beteljesedik a sorsa.
Az Ahol a százszorszépek nyílnak egy lélektépő, allegorikus alkotás. Tükrözi a kemény valóságot, a világ ama részére mutat rá, mellyel nem foglalkozunk eleget. Megannyi mondanivalót tartalmaz, felnyitja a szemünket, hogy saját és mások árnyait is észrevegyük. Inspiráló történet a szabadságról, arról, hogyan találjuk meg önmagunkat, és miképpen láthatjuk meg a másik belső értékeit. Egy mély, lélektani történet, mely darabokra tör, mégis épülünk általa. Kitágítja a világlátásunkat, és rávilágít arra, hogy az élet sokszor igazi küzdelem. Megtanítja a jót keresni, magunkban, másokban.
Leesett állal csuktam be ezt a regényt. Elképedtem, hogy egy ilyen tehetséges írónő él hazánkban, mint Sienna Cole. Alapos kutatómunka előzhette meg az írási fázist, hiszen minden tekintetben kidolgozott volt. Átható, univerzális gondolatok fogalmazódnak meg ebben a történetben, melyek azt eredményezik, hogy elmerengjünk az olvasottakon. Az Ahol a százszorszépek nyílnak egy olyan műalkotás, mely a befejezte után is velünk marad. És szerintem az ilyen történetekért érdemes olvasni. Melyek valóban formálnak bennünket, szélesítik a perspektívánkat, és ösztönöznek arra, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, váljunk empatikusabbakká, és a belső értékek keresésére motivál minket. Nem fogom tagadni, a kicsorduló könnycseppek velejárói ennek a regénynek. Mert annyira tragikus, de mint a rózsa, melynek a tüskéje parányit megsebez, ám bármikor rátekintünk, ámulatba ejt bennünket. Ahogyan ez a regény is.
Borító:
Igazi mestermű, ahogyan a tartalma is. A borús háttérből kiemelkedik egy százszorszép, mely ráfonódik a cím betűire. Első látásra elnyerte a szívemet, pedig nem gondoltam volna, hogy ezek az erőteljes színek ennyire tudnak passzolni egymáshoz. A rikító kék, a rózsaszín és a virág sárgája. Mégis ezek elegye egyszerűen káprázatos. Figyelemfelkeltő, és azt sugallja: Tudd meg, mit tartogat a történetem!
Összességében:
Sienna Cole valódi mesterműve ez a történet. Valami egészen újban próbálta ki magát, de kivívta az elismerésemet és minden egyes sorában látszik, hogy beletette szívét-lelkét ebbe az érzelmek színes skálájával telített regénybe. Az írónő a szavaival úgy bánik, ahogyan a festő az ecsetével. Finoman húzza a betűk vonásait, ugyanakkor az összesnek hatalmas súlya van. Minden egyes mondata művészi és kifinomult. Megelevenednek a szemünk előtt a történések, mintha éppen egy film zajlana.
Ez a regény az érzelmek irodalmi virágoskertje. Sokszínű, gyönyörködtető, magában foglalja a változás reményét, és hogy a tavasz beköszöntével új élet fakad az elszáradt tövekről is.
Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik egy belső, lélektani utazás részesei szeretnének lenni, akik nem rettennek meg az élet árnyoldalától sem, akik hisznek abban, hogy a változás saját elhatározásból fakad, és végül pedig azoknak, akik egy lehengerlő, mély olvasmányra vágynak, egyik igazi műalkotásra, melynek hatása veled marad a könyv befejeztével is.
Oldalszám: 450
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: Molly O'Hara
Kedvenc idézeteim:
"– […] Semmi sem fontosabb annál, mint hogy megismerd saját magad. Erről szól a létezés."
*
"A szeme fekete és nyugodt volt, akár az éjszakai víztükör – én megigézve belebámultam, és megpillantottam benne saját lényem apró, reszkető fénypontját."
*
"– Mindannyian keresünk valamit – folytatta. – Ki az igazságot, ki a boldogságot, ki a siker kulcsát. Te mit keresel?
– Én… – hajtottam le a fejem. – Valami olvasnivalót."
*
"– Nagyon sok mindenből kimaradsz, ha attól rettegsz, hogy mások mit szólnak hozzá."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése