2019. február 28.

Január & Február | Összefoglaló és tervek tavaszra

Sziasztok!

A bloggal kapcsolatos terveim élén állt, hogy idén elindítsak egy olyan rovatot, amelyben összefoglalom nemcsak az új szerzeményeimet és olvasmányaimat, hanem megosztanék egy kis darabot magamból is. Mindezt ha nem is havonta, de évszakonként. Remélem, így kicsit át is láthatjátok, ki is az a lány, aki éppen a klaviatúrán pötyög és szubjektív véleményeket ismertet veletek egyes könyvekről a Kitablar oldalán. 

Egy őszinte pillanat megörökítve
A januáromat teljes mértékben meghatározta az az egyetlen nap, amelyre már egészen szeptember óta, ám a ruhával és az ötletekkel még régebb óta készültünk. Végzős évbe lépve a szalagavató igencsak egy meghatározó dátummá vált az életemben. Január 12. Hihetetlen volt az összes reggeli táncpróba, paradox módon rendkívül vártam minden hétfő 8 órát, és számoltam vissza a perceket, hogy elteljen a hétvége. Ezt másfél hónappal később elég furcsa leírni, és abszolút elképzelhetetlen, hogy én a hétfő hajnalok bármelyik pillanatáért vágnám a centiket, de hát átvitt értelemben így telt ez a néhány hónap. És tényleg minden minutumát imádtam a készülődésnek. Aztán amikor eljött a nagy nap, alig fértem a bőrömbe, de nem estem el a tíz centis magassarkúmban, az osztályfőnök nem döfött szíven a kitűzővel, és az afterpartyról is épségben hazajutottam, az más kérdés, hogy másnap (aznap) a lábraállással nehézségeim adódtak, a sok táncolástól és a bulizástól hihetetlenül fájt minden egyes porcikám. De megérte, én azt mondom. 
Nem sokkal később, január 20-án részt vettem Carrie Cooper és Anne L. Green közös könyvbemutatóján. Alig vártam, hogy a kezembe vehessem a Bábok tánca és az Érzéki csábító egy-egy példányát, habár előtte mindkettőt volt szerencsém előolvasni. Azonban a Csábító trilógia második része láttán hatalmasat dobbant a szívem, ugyanis legelöl, a borítón az én szavaim virítanak, ráadásul szerte az országban. Azt hiszem, egy könyves bloggernek nem is lehet nagyobb elismerés a munkájára.
Alig átlépve a februárba elmentem nyelvvizsgázni angolból, azonban az eredményére még várok. Hát... nem is merek jóslatokba bocsátkozni ezt illetően, viszont a decemberi németet sikeresen letettem, és emiatt nagyon örülök jelenleg, gyűlnek ám a pontok az egyetemi jelentkezésre.
Ez pedig a következő elég meghatározó pont volt az elmúlt egy hónapomban, ugyanis leadtam az érettségire való jelentkezést és február 15-én pedig megnyomtam a hitelesítés gombot, amellyel beküldtem az adataimat a választott három szakomra. Nem rejtegetnivaló dolog, hogy nagy álmom a könyves világban tengetni majd a "felnőtt" éveimet is mint korrektor vagy szerkesztő, talán fordító, így ehhez mérten válogattam a szakok között, mígnem első helyre a Károli szabad-bölcsészetét jelöltem meg. Annyira megfogott a nyílt napon az ottani légkör, hogy rögtön éreztem, ide tartozom. Így már lebeg előttem egy cél, amiért az elkövetkezendő hónapokban igyekszem teljes erőbedobással küzdeni. 
Bár már közeleg rendesen az érettségi, még magamat is megleptem, hiszen ez alatt a két hónap alatt 15 könyvet olvastam el. Ugyan ez más molyolókhoz képest semmi, én úgy gondoltam, ez a szám nem fogja tudni túllépni a tízet sem. 

Említettem már korábban a két előolvasást:

Fantasy kötetek:

Romantikusok:

Lélektépő regények, amelyeket imádtam:

Idegen nyelvű:
David Levithan: Every day (angol)

Kötelező olvasmány:
Dürrenmatt: A fizikusok
Ibsen: Nóra

Valamint egy hirtelen felindulásból újraolvasott fandomkodás:
One Direction testközelből

Nagyon sok jó könyvet olvastam eddig szerencsére, mivel nem szeretem az amúgy is viszonylag kevés szabadidőmet nekem nem tetsző olvasmányokkal tölteni, de ha meg kéne választanom ezek közül január&február legjobbját, az Mary E. Pearson könyve, Az árulás szíve lenne. Mostanában amúgy is szeretek ebből a sokszor stresszes létből kiszakadni, és elmerülni egy fantasy univerzumban, ebben pedig ez a kötet rettenetesen segítségemre volt. Mindig tartogatott nekem valami újat, szó szerint elállította a lélegzetemet, és alig várom már, hogy megtudjam, mit rejt a befejezőkötet. Azonban ha ezek közül január&február legrosszabb döntését kellene kiválasztanom, az az eredetileg jó ötletnek tűnő Sötét elmék volna. A film után alig vártam az olvasását, de nem adott olyan energialöketet, mint a nyári moziélmény. És ezt nagyon sajnáltam. 

Az újdonságokból sem vagyok híján, a két hónap termése összesen 10 új könyv!
Colleen Hoover: Confess (angol)
Colleen Hoover: Verity (angol)

Ezek egy része előrendelés, molyos vásárlás (hiszen az Üvegtrón sorozat egy részét olvastam már, csak éppen kellett a magánkönyvtáramba is, ki hibáztatna érte), előolvasási példány, recenziós példány és van köztük egy ajándék is Febenecz Mariánnától, amiért nem tudok elég hálás lenni, hiszen a Verity nemcsak hogy eredeti nyelvű, hanem a nevemre dedikált!

Ebben a rovatban azonban nemcsak az olvasmányélményeimet szeretném bemutatni, hanem a film és sorozatélményeimet is megosztanám veletek, amely a másik nagy szenvedélyem az olvasás mellett. A Sugár mozi kuponjai (6-szor mentem el moziba ennek köszönhetően) és az új HBO Go előfizetés sokat hozzátett ahhoz, hogy minél több film és sorozat eljusson hozzám, így eddig ebben a két hónapban sikerült 32 filmet és 187 epizódnyi sorozatot megnéznem. #végzősév #tervek #tanulnikéne 
Január&február legjobb filmjei között szerepel egyértelműen a mások által is ódák tárgyává vált Bohém rapszódia. Azt kell mondanom, hogy Rami Malek teljesen megérdemelte az alakításáért az Oscar-díjat. Bár nem mondom magamat kimondottan Queen rajongónak, hatalmas élményt nyújtott a film. A másik kis szívemig hatoló film (trilógia) az Így neveld a sárkányodat volt. Nem is értem, hogy én eddig miért nem láttam ezt a mesét, de hatalmas veszteség lett volna nem megnézni, az tuti. Gyerekmesébe bújtatott tanulságbomba. A harmadik részét pedig épp tegnap láttam moziban. Annyit mondanék, hogy megvan annak is a hangulata, ha két 18 éves lányka ül a sok kisgyerek között kisírt szemmel. 
Azonban rossz filmélményből ennél jóval több is akad. A Forever My Girl története régebben nagy kedvencem volt, újra is olvastam néhányszor, így hát érdekelt, milyen lett a belőle készült film. Siralmas. Gyászos. Fájdalmas. Tipikus példája annak, ha a készítők megfogják a két főszereplőt és plágium gyanúja nélkül egy teljesen új történetbe helyezik őket. Lényegében semmit nem tartottak meg az alapjául szolgáló könyvből, és ez elvette az élményt, és meghagyta a fejfájást. A másik nagy csalódásom a Kaliforniai álom volt Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével. Azt hittem, ez a páros már indok egy jó filmre, ráadásul nagyon szeretem a musicaleket is, így nem csoda, hogy rászántam magam egy hétvégén a megnézésére. Azonban az első negyed óra után már fegyelmeznem kellett magamat, hogy ne aludjak be, annyira unalmas volt. Lényegében alig történt valami, fordulatok pedig egyáltalán nem voltak benne. De a legvégét semmi nem tudja überelni. Ott kaptam tőle egy olyan pofont, hogy még mindig fáj a helye. De nem a jó értelemben. Viszont a január&február legrosszabb filmje mégiscsak nem más, mint a Dermesztő hajsza Liam Nelsonnal. Szintén egy moziélmény, ráadásul friss impulzus. Elég nagy akciófilm rajongó vagyok, habár könyvek tekintetében jobban preferálom a romantikus darabokat, ez a film már az elejétől fogva érdekelt. De mást nem okozott, mint fejfájást, agysejtkárosodást és időveszteséget. A készítői az akciót és a thrillert próbálták fekete humorral és komikummal oldani, amiből sokszor nem sült ki jó. Inkább hagyjátok ki, ha tehetitek. 
Az év elején elég sok sorozatba belekóstoltam sokak ajánlására. A sitcomok világának egyik csillaga (az Agymenők mellett) a New Girl, amit minden kikapcsolódni vágyónak teljes szívből ajánlok. Függőséget okoz, én szóltam! De a keményebb idegrendszerűek nem hagyhatják ki a YOU-t és a Mondj egy mesét sem, mindkettő rendkívül megkapó történet, de hát kell hozzájuk gyomor. 

Azonban itt a tavasz, ha kinéztek, most is süt a nap, tökéletes az időjárás egy kis kültéri olvasgatásra, vagy esetemben blogolásra. Reméljük, hogy ez így is marad most már. 
Utolsó pontként néhány tervemet szedtem össze, amelyeket a tavasz hónapjai alatt teljesíteni szeretnék, vagy elmenni rájuk.

Március 1.
Nem is kell sokat várnom! Holnap a Spirit Színházat látogatom meg, hogy láthassam a Dorian Gray előadást. Kihagyhatatlan, hiszen a nagy kedvencem, Sándor Péter játssza a főszerepet. 

Március 30.
Tripla könyvpremier!
R. Kelényi Angelikának, Budai Lottinak és Baráth Viktóriának egy napon jelenik meg az új könyve, és mit ne mondjak, alig várom már, hogy olvashassam mind a Mennyei bűnök 2. részét, vagy Az igazság nyomában folytatását, de ugyanúgy A párizsi gésát is. 

Április 14. (15.)
Trónok harca rajongók tudják, mi ez a dátum. A sorozat utolsó évadának premierjét ekkor kezdik el vetíteni, én pedig magamat ismerve felkelek hajnalban, hogy megnézhessem. Majdnem két éve erre a pillanatra várok!

Április 25-28.
Könyvfesztivál!
Mindenképp kilátogatok a könyves eseményre, hiszen kell egy kis kikapcsolódás még egy héttel az érettségi előtt is. Nem ígérem, hogy az összes napot kint töltöm (mint szinte eddig mindig), de mindenképp körbejárok nem egyszer. 

Május 6-8.
A rettenetes dátum, amit legszívesebben elkerülnék, de vészesen közeledik. Az írásbeli érettségi három napja. Emelt magyar, közép matek és töri. Mumus. De hát minden azt bizonyítja, hogy túlélhető dolog. 

És bár a magyar emelt tételeiben sok a kötelező olvasmány, igyekszem majd szabadidőmben olvasni is. Ezek a kiszemeltjeim tavaszra:
J. L. Armentrout: Obsession – Függőség 
Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Sienna Cole: Négyszáz nap szabadság 
Sienna Cole: Reményszimfónia 
Budai Lotti: A nyugati szerető 
Emma Chase: Egy ágyban a herceggel 
Morgan Matson: Váratlan minden
Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Jen Klein: Rád hangolva 
Cassandra Clare: Árnyak ura 
Anne Bishop: Vörös betűkkel
Vi Keeland – Penelope Ward: Nagyképű öltönyös 
Naomi Novik: Ezüstfonás 
Eszes Rita: Rókatündér 
Budai Lotti: A párizsi gésa
Baráth Viktória: Az igazság árnyékában
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2.

Hűha, elég hosszú lista lett, de remélem, ez a három hónap elegendő lesz arra, hogy mindegyik végére érhessek. :)

Remélem, ezek alapján, hogy egy kicsit más nézőpontból is megosztottam magamból egy keveset, megismerhettétek egy újabb részletemet, és tetszett ez a kis szösszenet.

Millió puszi:
Barby

4 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni a soraidat. Ennek a rovatnak tuti olvasója leszek :) Hajrá, mindent bele.

    VálaszTörlés
  2. Szuper bejegyzés lett Drága! Sok sikert kívánok mindenhez a jövőben! És tudod a számom ha történik valami! :P <3

    Lillsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, dear! <3 Naja, majd hívlak, gurl! ;)

      Törlés