2020. május 31.

Március & Április & Május | Összefoglaló és tervek nyárra - 2020

Hát ez az évszak se sikerült olyanra, mint amilyenre előre elterveztem. De szerintem ezzel az egész világ így van jelenleg. Gondolom, nektek se ez a tavasz volt életetek legszebb és legpörgősebb három hónapja. Ezt pedig teljesen át tudom érezni. Alig érkezett el a szép idő, mindenkinek vissza kellett vonulnia a négy fal közé. És ez azzal járt együtt, hogy minden általam várt program le lett mondva, vagy el lett halasztva. A könyvbemutatók, az író-olvasó találkozók, a színházi előadások és legnagyobb szívfájdalmamra a Nemzetközi Könyvfesztivál is. (Mintha azt mondták volna, hogy idén elmarad a karácsony...)
Az egyetemeket bezárták és március közepén megkezdődött a távoktatás. Szerencsére az én szakom eléggé teoretikus (az előző összefoglalóban beszéltem is róla egy kicsit), így a legtöbb tanár olvasmányok formájában dolgoztatta fel velünk a tananyagot, mások viszont webkamerán keresztül tartották meg az előadásokat. Eleinte nagyon fura volt a kialakult helyzet, ugyanakkor volt annak is egyfajta hangulata, hogy az órát az ágyból, pizsamában és kávéval a kezemben hallgathattam végig. A legtöbb tanár humánusan állt a helyzethez, nem terheltek le bennünket, reális követelményrendszert állítottak fel, és az osztályzásnál sem voltak szőrös szívűek. Jelenleg a távvizsgáztatás folyik, de ha minden jól megy, hamarosan véget ér számomra a vizsgaidőszak, és elkezdődhet a (rendhagyó) nyári szünet.

Most hogy itthon voltam, eldöntöttem, hogy itt az ideje megnövelni a magánkönyvtáram olvasottságát, a szobámba zárkózva pedig elérkezett a tökéletes pillanat, hogy levegyem a vaskosabbnál vaskosabb regényeket is a polcról, így tartottam egy hatalmas Üvegtrón-maratont.

27 könyvet olvastam el ezalatt az itthon ülős három hónap alatt. A bezártság az emberekből sok mindent kihoz. Belőlem impulzív-olvasót változtatott. Ez annyit takar, hogy általában lekaptam azt, amihez épp kedvem volt, és emiatt a listámon főként az újraolvasások dominálnak.

Suzanne Collins - Futótűz

És persze a romantikus történetek:
Jessica Kohl - Közel a horizonthoz
Sherry Gammon - Szerethetetlen
Colleen Hoover - November 9.
Jay McLean - Lebegés

Aztán megpróbáltam egy kis fantasyvel kiszakadni a négy fal közül:
Alwyn Hamilton - A homok leánya
Sarah J. Maas - A felperzselt királyság 1-2.

De olvastam egy történetet a II. világháborúról is:

Felkérést kaptam egy előolvasásra:
Elolvastam egy albumot a divatról:

Elővettem egy régi kedvencemet német nyelven:
Suzanne Collins - Tödliche Spiele

És Álomgyáros szerzők novelláival is kikapcsolódtam:
Anne L. Green - A tűzzel játszol
Ludányi Bettina - Yanna titka
Vi Keeland - Enyém leszel

Valamint a vizsgákra készülve és a szorgalmi időszak alatt is olvasgattam szakirodalmat, de ezek nem annyira  érdekfeszítőek.

Tavaszi idill
Új nagy kedvencet nem avattam most a sok újrázás miatt, ezeket pedig mind említhetném ennél a pontnál. Ugyanakkor örülök, hogy a végére értem az Üvegtrón sorozatnak, mivel ennél izgalmasabb és lélekgyötrőbb fantasy sorozattal aligha találkoztam. A tavasz legnagyobb csalódása számomra Colleen Hoover: November 9. című könyve volt. Mivel CoHo az egyik kedvenc írónőm, nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényét is. Ám szerintem kiszámítható volt, nagyon bizarr és hihetetlen. Ennek ellenére hamar végeztem vele, mert olvastatta magát, de az írónő többi regényéhez közel sem ér fel.

Viszont a karantén számlájára írható, hogy bár rengeteg könyves akciót hirdettek a kiadók, én erős voltam, és igyekeztem az itthon lévő könyvekből válogatni az olvasmányaimat. Így büszke szívvel mondhatom, hogy tavasszal csupán négy új szerzeményem lett:

Anne L. Green: Joyce csapdájában
Colleen Hoover: Visszavonuló
Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
Sarah J. Maas: A felperzselt királyság 1-2.

És ha már itthon voltam, filmeztem és sorozatoztam is az olvasás mellett. Ugyan moziban nem jártam (pedig nagyon szerettem volna megnézni a Fekete Özvegyet, aminek a premierjét a járványhelyzet miatt elhalasztották), az HBO Go és a Netflix támogatta az izolációmat. Így esett, hogy 65 filmet néztem meg tavasszal. Itt is igaz az, ami az olvasmánylistámra, hogy nagyon sok újrázás volt benne. Szinte az összes hatalmas kedvencemet megnéztem ismételten. Kezdve az évszakot a Rocketmannel és a Szabadítsátok ki Willyt! négyrészes filmsorozatával. De nem maradhatott ki az Így neveld a sárkányodat most sem (többször is megnéztem, mert sosem lehet megunni), valamint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt is ismét felkerült a listámra. A családdal esténként nagyon sokat filmeztünk, főként vígjátékokat néztünk, de mivel öcsémmel még nem láttuk a Jurassic Parkot, így megnéztük azt a franchise-t is. Valamint már az Oscar-díjátadó óta kíváncsian vártuk, mit rejt az Élősködők, amiért ennyi kitüntetést zsebelt be. Rendesen sokkolódtunk rajta, és az biztos, hogy egy ideig nem megyek a pincénk közelébe... A Marvel filmek se maradhattak ki a sorból idén tavasszal, így ismételten belefeledkeztem a szuperhősös filmekbe. Nagy csalódás volt ugyanakkor számomra az Árnyalatnyi reményből (Ashes in the Snow) készült adaptáció. Közel sem volt könyvhű, nagyon más irányba vitték el a történetet, mint ahogyan az meg volt eredetileg írva. Meg tudná mondani valaki, miért nézek én még mindig könyvadaptációkat, amikor többnyire csalódok bennük?
Három hónap alatt 166 sorozatrészt néztem meg, és nem meglepő, hogy itt is az újranézések dominálnak. Az Agymenők minden stresszes pillanatomat képes lecsendesíteni, de amikor épp fantasyra vágytam, akkor belekezdtem az általam imádott Teen Wolfba. Az egyik kedvenc sorozatom már nagyon régóta, és nagyon jó volt újra belecsöppenni Beacon Hills eseménydús mindennapjaiba. Ám azért tudok újat is mutatni: mint a Manifest második évada, vagy éppen a Lucifer. Egyből beszippantott mindkettő. Ami nekem csalódás volt sorozatok terén, az a Modern család friss évada. Egyre érzem, hogy ezek a zárórészek már kezdenek ellaposodni, és mintha már nem is tudnának új poénokat mutatni az előző évadokhoz képest. Amire viszont nagyon kíváncsi vagyok, az a The 100 7. záróévada, amit most kezdenek el hétről-hétre megjelentetni. 

Ebből a bejegyzésből tökéletesen kiolvasható, hogyan tölti az izolációt egy vérbeli könyvmoly és sorozatfüggő keveréke. Ugyan programok terén nem volt valami izgalmas ez a három hónap, és már nagyon hiányoznak a csajos-könyvmolyos kávézgatások, nagy beszélgetések egy ikeás süti felett és a könyvesbolti könyvvásárlások, de bízzunk benne, hogy hamarosan visszaáll az élet teljes mértékben. Viszont még a járványhelyzet utóhatásai miatt nincsenek igazán terveim a nyárra. Először is túl szeretném élni a vizsgaidőszakot, majd élvezni a szabadságot, ha már adottak lesznek a lehetőségek. És reményeim szerint a XX. születésnapomat már fesztelen környezetben ünnepelhetem. :)

Remélem, mind jól vagytok, és sikerült nektek is a legtöbbet kihozni ebből a (kellemetlen) helyzetből!

Millió puszi:
Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése