2024. május 31.

Március & Április & Május丨 Összefoglaló és tervek nyárra - 2024


 

Alig kezdődött el a tavasz, már benne is vagyunk a nyárban.

Nagyon jó érzés úgy írni ezeket a sorokat, hogy már túl vagyok a vizsgáimon és teljes a szabadság. Ugyanakkor a tavaszi hónapjaimat nagyon meghatározta a második félév a mesterképzésen, és hiába érzem azt, hogy szinte tegnap adtam le az alapképzéses szakdolgozatomat, most ismét egynek az elején járok. 

Márciusban több eseményen is részt vettem. Az egyik ilyen kiemelkedő a Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony kiállítása volt. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a nőtörténet, a történelem vagy csak a divat, hiszen ez a kiállítás végigvezet bennünket számos kor számos meghatározó eseményén, ráadásul gyönyörű szép ruhákon keresztül. Imádtam! Ezen kívül voltam a Follow the Flow arénás nagykoncertjén, ami szintén egy nagyon szuper élménye volt ennek a három hónapnak. Áprilisban a Margaret Island ötödik nagylemeze jelent meg - ennek voltam a lemezbemutató koncertjén a Magyar Zene Házában, ami szintén egy különleges élmény volt számomra. A zenekar és az alkotók maximálisan kihasználták a tér adta adottságokat, a zenéjük pedig katartikus volt. Az új albumról mindent eljátszottak és pár nagy kedvenc is helyet kapott a koncerten. A májust a Bagossy Brothers Companyval indítottam a Budapest Parkban, nem sokkal később pedig szintén itt lépett fel az eddig számomra ismeretlen, de ezentúl kedvelt Platon Karataev nevű zenekar. Így összességében mondhatni elég izgalmas tavaszt zártam.


 

Az olvasmányélményeim szempontjából történt egy fontos változás. Az idei évben a Blogturné Klub a tagjai közé fogadott, néhány hete pedig ez hivatalossá is vált, így számos olyan könyvhöz kaptam hozzáférést, ami még nem jelent meg. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!
11 könyvet olvastam el a saját szórakoztatásomra - persze ennél több könyv is megfordult a kezemben, de azokat mind egy-egy tanórára kellett olvasnom, így nem is traktállak vele titeket. (Ugyanakkor megjegyezném, hogy ebben a szemeszterben sok 20. századi amerikai író tollából olvastam, és valami fantasztikus volt mindegyik! Nagyon ajánlom ezt a korszakot a szépirodalom kedvelőinek, mert én az összeset imádtam!) A Párizs elfeledett könyvesboltja volt az egyik márciusi olvasmányom, ez egy történelmi szállal színesített regény, amiben egy nő a saját családtörténete után kutat. Ezt követte Laura Taylor Namey könyve, ami magyarul A teázás és a jövő rejtelmei címen jelent meg. Egy romantikus, aranyos történet, mely beszínesíti a hétköznapokat. Könnyed, laza olvasmány az erre vágyóknak. Colleen Hoover mindig el tud varázsolni, ezt pedig a legújabb könyvében, A szív csontjaiban teljesen alátámasztotta. Ismét a lélek rejtelmeit mutatja be, tabutémákhoz nyúl, és a gazdagság-szegénység dichotómiáján keresztül vezet végig bennünket. Az áprilist a Skarlátszín öltésekkel nyitottam meg, ez egy történelembe ágyazott romantikus, nőtörténeti alkotás, mely a salemi boszorkányperek idejébe kalauzolja el az olvasóit. Ezek után kedvet kaptam elolvasni A skarlát betű klasszikusát, azóta be is szereztem. Utána következett az Amilyen akkor voltam - ez a kötet azért lehet ismerős sokak számára, mert nagy visszhangnak örvendett a megjelenés körül, ráadásul néhány hét múlva már a folytatás is kapható lesz a boltokban. Amber Smith - Colleen Hooverhez hasonlóan - szintén tabutémákat feszeget, a nemi erőszakkal való fájdalmas együttélést és lelki következményeit prezentálja egy fiatal, tizenéves lány életén keresztül. Szerintem megérdemli a kötet, hogy ennyire felkapott, fontos ilyen témákról beszélni, ráadásul ennyire őszintén, amennyire az írónő mindezt elénk tárja. Ezek után Carley Fortune újdonságát olvastam, a Várlak a tónál című kötetet. Nagyon szerettem, kis könnyed történet volt a második esélyről szép, kanadai környezetben. Majd egy szintén nagy visszhangnak örvendő könyv következett - ez A Gonosz asszisztense. Azt kell mondanom, hogy én is csatlakozhattam azok sorába, akik egyszerűen imádták a regényt. Kellemes, aranyos, humoros alaptörténet, kedvelhető főszereplők, kalandok és titkok. Kell ennél több? A májust Sienna Cole újdonságával kezdtem, A bosszú arcaival, aminek előolvasására maga az írónő kért fel - ez külön öröm volt számomra. Nem tudtam letenni, faltam a sorokat, most sem okozott csalódást. Azóta már ti is a kezetekbe vehetitek, mert már hivatalosan is megjelent! Őt követte egy szintén magyar szerző, aki Diana Hunt néven publikál. A social mediában mindenhol a szemem elé került a Prédák háza, ami egy sötét atmoszférájú, titkokkal teli bentlakásos iskoláról szól. Számomra rendkívüli pozitív csalódás volt a regény, pedig a nagy felkapottság miatt magasra tettem a megugrandó lécet. Ennek ellenére brillírozott a könyv, és nagyon megnyert magának. És ha igazak a pletykák, érkezni fog a jövőben folytatása is! A krimi-szálak után ismét a fantasy-birodalomba tévedtem: Cassandra Clare - Kardfogó című regényét olvastam el. Még nem készültem el teljesen az értékeléssel, majd csak a napokban fog kikerülni, de elöljáróban annyit mondhatok, hogy örülök annak, hogy az írónő kilépett az árnyvadász univerzumból, bármennyire is imádtam (az elején). Ez a történet már egy teljesen új, kitalált világban játszódik, és ez a kötet főként ennek a keleties hatású monarchiának a működését, felépítését mutatja be. Legvégül egy számomra nagyon kedves történettel zártam a tavaszt: Tillie Cole - Ezer csók. A Könyvmolyképző kiadó újrafordításában olvastam ezennel, ugyanakkor ez volt az a regény, amit még a magyar kiadás előtt, eredeti nyelven is ismertem. Akkor is imádtam, mos talán még jobban. Valami nem változott: keservesen sírtam rajta így, közel hét évvel később is.


 

Az első két hónapban egész jól tartottam magam - de az önuralmam a tavaszi szellővel tovaszállt. 12 újdonsággal bővült a polcom az utóbbi három hónapban. Ezek között vannak olyanok, amiket akciók keretein belül rendeltem, vannak recenziók, de olyanok is, amiket a FSZEK leselejtezett könyvei között találtam vagy éppen könyvszekéren. 

Tavasszal 515 epizódnyi sorozatot néztem meg. De mentségemre legyen szólva, a Bridgerton új évada olyan zseniális lett, hogy jónéhányszor újranéztem, majd az egész sorozatot elölről, és az Agymenők után tartottam egy Így jártam anyátokkal maratont is. A Prime kiadott májusban egy friss könyvadaptációt: Maxton Hall a címe. Mona Kasten regénye szolgált az alapjául, és be kell valljam, teljesen rákattantam. A történetre, a színészekre - egyszerűen imádtam az első pillanattól, és nagyon várom, hogy elolvashassam a könyvet is belőle. Most éppen ismét (idén másodszor) a Jóbarátok került terítékre, de amikor folytatódik a Bridgerton és megérkezik a Sárkányok háza második évada, lehet, félre kell majd tennem egy kis időre.
Filmekből sem volt hiány ebben az időszakban. Összesen 35 filmet néztem meg, ebből kettőt moziban. Természetesen az egyik a Dűne második része, amire szavak nincsenek! Minden egyes másodperce maga volt a csoda! Valamint újranéztem a Semmelweist először moziban, majd amikor felkerült Netflixre, akkor ott is. Kicsit megkésve, de elért hozzám a varázsa. Nagyon vártam a Taylor Swift koncertfilmet, ami felkerült Disney+-ra, azóta többször megnéztem. Ha már Disney+, akkor meg kell említenem a Szegény párákat - elég megosztó alkotás lett. Én azt hiszem, látom benne a művészi intenciót, de groteszksége miatt nem tudtam egyhuzamban megnézni. Az Oscar-díjátadó egyébként megihletett, és megnéztem néhány korábban díjazott filmet: többek között a Fekete hattyút. Natalie Portman valóban Oscar-díjas alakítást nyújt benne, az vitathatatlan. Mindezek mellett néztem néhány mesefilmet - csak a szokásos, Karib-tenger kalózai maraton, néhány Star Wars film volt még terítéken, illetve A rólad alkotott kép címmel jelent meg magyarul a The Idea of You című film a Prime-on, ami nem titkoltan egy Harry Styles fanfiction adaptációja. Én pozitívan csalódtam a filmben, még az is lehet, hogy valamikor újra megnézem. Amúgy gondolkodtatok már azon, hogy az Anyegin és a Barbie film kapcsolódik egymáshoz? Igazán érdekes élmény volt ebből a szemszögből nézni Greta Gerwig rendezését.

Nyári terveim:

Június 13-16.
95. Ünnepi Könyvhét

Július 20.
Ed Sheeran koncert
Puskás Aréna

Július 27.
ACOTAR tematikájú bál

Augusztus 9.
24. születésnapom

Augusztus 10.
ByeAlex koncert
Budapest Park

Csodálatos nyarat mindenkinek!
Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése