2020. december 19.

Taylor Swift book tag


 

Nagyon szeretem Taylor Swift zenéit, vegyítsük a zeneszámait a könyves szférával, és végeredményül megkapjuk ezt a bejegyzést!
Köszönöm Pandalánynak, hogy megmutatta ezt a taget, itt olvashatjátok az ő válaszait!

1. We Are Never Ever Getting Back Together
Egy könyvsorozat, amibe belezúgtál, majd szakítottál vele, és soha-soha-soha nem jössz vele össze újra

Mondhatjuk, ilyen a Szent Johanna Gimi sorozat. Majdnem mindegyik tinédzser lánynak volt egy olyan életszakasza, amikor szívesen járt az olvasmányélmény alatt a magángimnázium falai közé, élvezte a tanórákat, de főként a közösséget, ami a négy év alatt ott kovácsolódott. Így nekem is, ám most, majdnem tíz év elteltével csupán nosztalgiaként tudok rá gondolni, nem hinném, hogy ennyi idő után ugyanolyan élményt jelentene, így inkább meghagyom a szép emlékeket róla, és nem veszem ismételten a kezembe.

"Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam."

2. Red
Egy könyv, amelynek piros vagy vörös a borítója

Jelenlegi olvasmányom piros színben pompázik - ez nem más, mint Mary E. Pearson tollából a Tolvajok esküje.  

"– Mi lesz velünk, Jase? Megírja majd valaki a mi történetünket is?
[…]
– Majd mi ketten, Kazi. Te meg én. Együtt megírjuk a történetünket, és ezer kötetet tesz majd ki. Előttünk az élet."

3. The Best Day
Egy könyv, amelytől elfog a nosztalgia

Kiera Cass - Párválasztó trilógia. Nekem ez a három kötet erősen a könyvmolyságom elejéhez köthető, ám azóta is töretlen a viszonyunk. Minden alkalommal, amikor előveszem (ez általában évente megtörténik), új élménnyel gazdagít. Egyszerűen nem tudok szabadulni az írónő által teremtett világ vonzásából. 

"– Törd csak össze a szívemet. Törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tiéd, hát azt teszel vele, amit akarsz."

Értékelésem Értékelésem Értékelésem

4. Love Story
Válassz egy könyvet, amelyben tiltott szerelem szerepel!

Cassandra Clare által létrehozott árnyvadász univerzumban két szabály van: az emberek ne szerezzenek tudomást az árnyvadászokról és a démonokról, valamint egy árvnyvadász nem szerethet bele a parabatai-ába. Az Éjfél kisasszony főszereplői, Emma és Jules gyerekkoruk óta ismerik egymást, egyértelmű volt, hogy egymás támogatói lesznek, letették a legszentebb esküt - a parabataiokét. Ám a kettejük közötti kapocs az évek múltán átalakult. Hiszen a szívnek nem lehet diktálni. De arról senki nem beszél, miért is tiltott a szerelem a parabatai-ok között. Vajon megéri kockáztatni? Erről szól a Gonosz fortélyok trilógia. 

"– Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel."

Értékelésem Értékelésem Értékelésem

5. I Knew You Were Trouble
Egy karakter, aki rossz, mégis megszeretted

Alex Fuentes egy vérbeli rosszfiú. A helyi bűnbanda tagja, lobbanékony személyiség, motorral jár mindenfele, és ez bőven elegendő indok, hogy Brittany távol tartsa magát tőle. Ám amikor őt kapja kémiapárjának, már nem tudja elkerülni. És hát amikor valakik között tökéletes a kémia, akkor azt nem szabad tagadni. Aztán természetesen nem csak Brittany szerette meg igazán a badass rosszfiút, hanem én magam is.

"– Később találkozunk, mamacita. Már alig várom, hogy lássam, működik-e közöttünk a kémia."

♫  Értékelésem

6. Innocent
Válassz egy könyvet, amit valaki elspoilerezett neked!

Szerencsére ilyen nem történt, mert - hát valljuk be - addig élt volna az az illető. 

7. Everything Has Changed
Egy karakter, aki hatalmas változáson ment keresztül a történet lefolyása alatt

Cardant és Jude-ot említeném A levegő népe trilógiából. Mindketten hosszú utat tettek meg ez idő alatt. Először is a fiú, aki törvénytelen utódként csak távolról figyelte a trónörökösök veszekedését a korona felett, majd végül ő lett az, aki az irányítása alá vonta egész Elfhont. Ám nem csak a titulusa, de a jelleme is hatalmas változáson ment keresztül: eleinte egy embereket gyűlölő és esendőségüket kihasználó királyi sarj volt, maga a kegyetlen herceg, ám a végére egy igazán kedvelhető személyiség lett, aki ráeszmélt, hogy a halandóság nem egyenlő a gyengeséggel, hiszen ennek Jude az igazi példája. A lány bár kezdetek óta igazi harcos volt, a történet legvégére igazi vezetővé és valódi királynővé vált. Megerősödött a végső csatára, amire az egész trilógia éleződött. 

"(…) jobban szeretem, mint valaha bárkit, és a rengeteg dolog közül, amit ellenem tett, az a lehető legrosszabb, hogy megszerettette magát velem."

Értékelésem ♫  Értékelésem ♫  Értékelésem

8. You Belong With Me
A könyv, amit a legjobban vársz jelen pillanatban

Alig várom, hogy véget érjen számomra a vizsgaidőszak, és elkezdhessem Sarah J. Maas legújabb regényét, a Föld és vér házát.  



9. Forever and Always
A kedvenc könyves romantikus párosod

Feyre és Rhysand.

10. Teardrops on My Guitar
Egy könyv, amin nagyon sokat sírtál

Nem egy ilyen regény van, be kell vallanom. Rendszeresen sírok mind filmeken, mind könyveken. Első körben említeném a Szárnyak és pusztulás udvarát, majd az Üvegtrón ötödik kötetét, a Viharok birodalmát. Szerintem ennek a kettőnek a vége az, ami minden könyvmoly szemet könnyel tölt meg. 
Kilépve a fantasy-birodalomból szintén akadtak olyan regények, amiken sokat sírtam. Ilyen a Bright Side - életem egyik legkatartikusabb élménye, ahogyan a Csendfolyó is Brittainy C. Cherry tollából. Mindkettő regény olyan, hogy tényleg nem marad szem szárazon.

"Bátor vagy - most menj, és alkoss valami maradandót!"

***

"A te szívdobbanásaid forgatják a Földet."

Értékelésem ♫  Értékelésem ♫ Értékelésem ♫  Értékelésem

11. Style
Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója

Sienna Cole legújabb regénye, az Ahol a százszorszépek nyílnak rendkívüli alkotás, melynek a borítója is legalább olyan lenyűgöző, mint a tartalma.  A színek összhangja, a virág a középpontban... egyszerűen gyönyörű.

"– […] Semmi sem fontosabb annál, mint hogy megismerd saját magad. Erről szól a létezés."

♫  Értékelésem ♫ 

Köszönöm, hogy velem tartottatok - hangulatként pedig a bejegyzés olvasásához mi mást is ajánlhatnék, mint egy kis Taylor Swift muzsikát?

Millió puszi, vigyázzatok magatokra!

Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése