2021. szeptember 1.

Június & Július & Augusztus | Összefoglaló és tervek őszre - 2021



Legnagyobb sajnálatunkra véget ért a nyár. Az utóbbi napokban már érezhettük is az időjáráson az ősz illatát, hiszen eltűnt a rekkenő hőség, helyette jött az eső és a lehűlés. A kis könyvmoly a kerti hintaágyból áttelepedik a szobájában lévő babzsákfotelbe olvasni, magára húz egy takarót és felveszi a kényelmes pulcsiját. De addig is tekintsünk vissza, milyen volt olvasmányélmények szempontjából ez az utóbbi évszak. 

A három hónap alatt 26 könyvet olvastam el. Kezdtem Leigh Bardugóval, ha már a tavaszom főleg róla meg a regényeiből készült könyvadaptációról szólt. Most a Wonder Woman - A háborúhozót vettem tőle a kezembe, és kellemes csalódás volt, kedvet hozott a többi DC könyvhöz is. Ha már nyár, akkor elutaztam Toszkánába - igazából kétszer is. Egyszer Elizabeth Adlerrel a Toszkánai nyárral, majd Anne L. Green augusztusi friss és ropogós regényével, a Toszkána vérével. Megvan egy külön atmoszférája ennek a vidéknek, amit nagyon a szívembe zártam.
Június végén Grecsó Krisztián községünkbe látogatott, ami rendkívüli élmény volt. Nem olyan régen követem a munkásságát, de teljesen a szívügyemmé vált. A szerző egy igazi fenomén, és ez ennél az első találkozásnál is abszolút érződött. A rendezvényen nemcsak ő, hanem Beck Zoli is részt vett, amiről én csak előző este értesültem, de abba az örömteli sikolyba minden fangirlingségem benne volt, amit akkor produkáltam. Szóval mesés este volt, az első igazi könyves esemény, amin részt vehettem a pandémia után, így tényleg valódi felüdülés volt a könyvmoly lelkemnek. Ezért még előtte pótoltam a hiányosságaimat, és elolvastam Grecsótól a Mellettem elférsz c. könyvét.
Most kevésbé dominált a fantasy zsáner, mint az ezt megelőző évszakokban, de akadt most is szép számmal. Végre nekiveselkedtem a Lélektársak trilógia folytatásainak, a Phoenixnek és a Crystalnak. Utána szintén egy sorozat rész következett, a Holdbéli krónikák 3. kötete, a Cress. Itt viszont a fantasyk sora megáll, és átveszi a helyét a tömény valóság.
Budai Lotti Rizsporos hétköznapok albumsorozata a múltbéli és a modern nő mindennapjait veszi górcső alá. Ebben a második kötetben az elsőnél mélyebb témával foglalkozott, méghozzá a nők helyzetével világtörténelmen átívelően. Ebben a majdnem kétszáz oldalban minden rémisztő adat, a nőkről való felfogás benne van, és ráébreszt, van mit fejlődni még mindig ezen a téren. De nem ez volt az egyetlen, amit Lottitől olvastam. Augusztus elején a kezembe vettem az írónő legújabb regényét, ami az Akik poggyász nélkül utaznak címet viseli. Egy rendkívüli olvasmányélmény önmagunk megtalálásáról - ezzel pedig a megszokott történelmi romantikus kötetektől egy teljesen új irányba ment el Lotti. Ámbár én egyáltalán nem bánom.

 

A nyaram második felénél megfigyelhető, hogy a romantika színes skálája dominál. Van köztük ifjúsági, erotikus, egyetem játszódó, dark romance, krimivel fűszerezett, de humoros chick lit is. Kezdtem azzal, hogy visszatértem az After világába a Mielőttel. Hardin és Tessa története egy időben nagy kedvencem volt, és még most is rajongok értük. Utána következett egy sötétebb történet, ami már évek óta porosodik a polcomon - a King. Amikor jött egy júliusi zuhé, az esők kopogása felidézte bennem, milyen régen is olvastam az Amikor esiket. Így hát lekaptam a polcról, és míg kint vad vihar dúlt, addig a könyv végére is értem. És jelentem, ugyanúgy megsiratott, mint elsőnek. Megismerkedtem L. J. Shen - A csóktolvaj c. könyvével, amitől nem voltam elragadtatva, de még vár egy kötet az írónőtől a polcomon, meglátjuk, azzal mennyire leszek barátságban. Elle Kennedy pedig már a kezdetektől fogva az egyik kedvenc írónőm, alig vártam, hogy megjelenjen a Briar U. folytatása, A kockázat. A nyári forróságban rendkívüli élményt nyújtott, egyszerűen imádtam - ahogyan eddig bármit a tollából. Sőt, meg is ihletett annyira, hogy az utolsó olvasmányom ebben az évszakban The Deal - Az üzlet újraolvasása volt. Megtudtam, mit tartogat az Iskolák versenye II. trilógiájának második része, a Higgy nekem. Ezzel kapcsolatban ambivalens érzelmeim vannak, de kíváncsi vagyok, mégis milyen lezárást kap majd a négy renitens fiatal. Az augusztusomban az Álomgyár kiadó könyvei domináltak. Végre ismét voltak kiadói rendezvények, könyvbemutatók dedikálások, ami igazán megdobogtatta a könyvmoly szívemet. Újból volt alkalmam találkozni a kedvenc szerzőimmel, beszélgetni velük, megölelni őket és dedikáltatni a még nem aláírt köteteimet. Be is hoztam a lemaradásomat R. Kelényi Angelika  Caroline Wood sorozatából, így került a kezembe a Halálos Hollywood és a Rejtélyes Rio, valamint olvastam tőle még a Váláshelyzetet is, ami egy korábbi kötete. Baráth Viktória újdonsága is a kezembe került Budai Lotti regénye mellett, ez az Egymás szemében. Nem bírtam letenni, annyira magába szippantott az egyedi története. Valamint már említettem Anne L. Green legújabb, Toszkánába repítő regényét. Ezeken felül két novellát is olvastam az Álomgyár szerzők tollából. Karády Annával még tavasszal ismerkedtem meg, az ő nevéhez fűződik A füredi lány, ennek pedig megjelent egy kiegészítő novellája: Cigányélet grófi módra. Valamint ha már Caroline Wood, akkor az ő történetének egy kis londoni kiruccanását ismertem meg a London, Love novellában. 

Kellőképpen büszke vagyok magamra - összesen 11 új könyvet szereztem be nyáron. Ezek között volt előrendelés, kihagyhatatlan akció, recenziós példány és szülinapi ajándék is.

L. J. Shen - A csóktolvaj
L. J. Shen - A jövő zenéje
Elle Kennedy - The Risk - A kockázat
R. Kelényi Angelika - Az agyam eldobom (3. kiadás)
R. Kelényi Angelika - Halálos Hollywood
R. Kelényi Angelika - Rejtélyes Rio
Baráth Viktória - Egymás szemében
Budai Lotti - Akik poggyász nélkül utaznak
Ludányi Bettina - Mögötted!
Grecsó Krisztán - Jelmezbál
Anne L. Green - Toszkána vére


Átevezve az olvasmányoktól a sorozatok és a filmek világába, el kell mondanom, hogy egy széria igazán dominált ezen a nyáron. Mégpedig a Jóbarátok. Május végén visszatért a stáb egy reunionnal, ami nem sokkal később engem arra késztetett, hogy nekiessek a sorozatnak és újranézzem. És ez meg is dobta szép számmal az epizódok számát: 341. A korábbiaknak kétszerese. 
Nyáron igyekeztem arra, hogy a megkezdett sorozataimat befejezzem, így történt, hogy az Elite 3-4. évada is terítékre került, valamint a Young Sheldon utolsó néhány epizódját is magam mögött tudhatom. Ami még kiemelendő ebből a számból, az a The Walking Dead. Már nem is számolom, hányadjára veszem rá magam a nézésére, de most volt segítségem abban, hogy ne csak az első két percig bírjam gyomorral. És amint túllendültem az irtózaton és szinte megszoktam a zombik látványát, elkezdtem tudni a történetre is koncentrálni, ami rögtön vitt magával. Kíváncsi leszek a folytatásra, még előttünk áll 7 évad. Illetve muszáj megemlítenem a nagy Marvel lázammal a Loki sorozatot. Loki amúgy is a szívem csücske, így alig vártam, hogy kiderüljön, mit terveztek a készítők a sorozattal. Nem mondom, hogy nem kellőképpen fura, mégis annyira zseniális összeállítás lett, hogy egy éjszakai maraton lett a vége. (Miután nem bírtam tartani magamat a heti egy részhez, mindig megcsúsztam.)

Filmek tekintetében nem voltam ennyire fürge. 19 filmet láttam az elmúlt időszakban, és jelenthetem, hogy kettő moziban! Végre - több mint egy év várakozás után - vászonra kerülhetett a Fekete Özvegy, amit Marvel rajongóként kötelezően meg kellett néznem. Felülmúlta az elvárásaimat, szerintem nagyon jól sikerült, ugyan ebben azért kellően elfogult vagyok. A másik mozis élményem a Space Jam 2: Új kezdet. Bevallom, elsőként a társaság miatt mentem, de egy mondanivalóval teljes kis vígjáték volt a film, amit megérte megnézni. Voltak itt is újranézések, mint a Bosszúállók: Végtelen háború vagy a Szépség és a szörnyeteg, de még egy Shrek 2. is. Ami említésre méltó újdonság - vagyis számomra újdonság... A Taxi filmek. Ezek eddig valahogy részleteiben jöttek velem szembe, de végig sosem láttam még őket. Ezt a hiányosságomat valaki nem tudta elnézni, így amikor elment az internet, annak Taxi maraton lett a vége. És azt kell mondjam: Ezeket eddig én miért is nem láttam?! Mindenképp újranézős filmek, ha kikapcsolódni, nevetni akarok egy őrült, francia filmen. 

Ennyi lett volna a nyár - HELLO ŐSZ! Jövő héten pedig HELLO KÖNYVHÉT!

Millió puszi:
Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése